„Kalazanciushoz egy teljesen új oldalról kerültem közel” – Kilenc hónap a Fülöp-szigeteken
- 2025. Apr. 13.
Jusztin Verának hívnak,
23 éves vagyok, a szegedi piarista gimnáziumban érettségiztem 2020-ban. Hét éve vagyok tagja a Kalazancius Mozgalomnak, ezalatt az idő alatt ez az első évem, hogy nem vezetek csoportot, és hat éve veszek részt az alapképzés munkájában is.
Amikor felvetődött a lehetőség, hogy kilenc hónapra a Fülöp-szigetekre utazzak KM-önkéntesként, azonnal tudtam, hogy menni szeretnék.
Ebben a rövid beszámolóban szeretnék kicsit mesélni a mindennapjaimról és azokról az élményeimről, amiket ez a fejezet hozott az életembe.
A Fülöp-szigetek
egy délkelet-ázsiai szigetország, körülbelül 7600 szigetből áll. Hivatalos nyelvei a filippínó (tagalog) és az angol, de több, mint 120 beszélt nyelv van jelen. A területen, ahol én élek, a cebuano – másnéven bisaya – nyelvet beszélik a legtöbben.
A piarista rendben az ország Japánnal és Vietnámmal együtt az Ázsiai Csendes-óceáni Tartományhoz tartozik. Itt 30 éve vannak jelen a piaristák.
Én 2024. szeptember 11-én érkeztem meg a fővárosba, Manilába. Egy hetet töltöttem az egyik ottani piarista közösségben, Quezon Cityben. Ez a rövid időszak főként az alkalmazkodásról és a vízumom¹ intézéséről szólt, de pár napon betekinthettem az ottani Kalazancius Mozgalom és a többi piarista rendház életébe is.
Az eleinte hat-, majd az otthoni óraátállítás miatt hétórás időeltolódáshoz körülbelül két hét alatt tudtam hozzászokni.
Miután megkaptam a vízumot a következő három hónapra, Manilából Davao városába (Mindanao szigete) repültem, ahonnan pedig autóval utaztam tovább Kiblawanba.²
Összességében nem tudnám megmondani, hogy mihez volt a legnehezebb hozzászokni.
Itt minden főétkezésnél – tehát napi háromszor – rizst fogyasztanak, de gyakran még a tízórai vagy az uzsonna is tartalmaz valamilyen formában rizst. Én alapvetően reggelire zabot vagy tojást eszem, de amúgy ugyanúgy étkezem, mint ők. Gyakran kerül hal vagy rák az asztalra, de találkoztam már kagylóval, tintahallal és hínárral is. Az édességekkel való viszonyuk is érdekes: sajtot nagyrészt tortákon, édes pitékben vagy jégkrémben lehet látni, több gyümölcsöt ecettel és chilivel vagy sóval fogyasztanak. Pudingban találkoztam már krumplival, fagylaltkehelyben pedig babbal is.
Az időjárás jellemzően meleg, 22 és 32 fok között mozog a hőmérséklet. Gyakoriak az erős esőzések, az áramszünetek, gyenge az internetlefedettség, és előfordult már olyan is, hogy körülbelül egy napig víz sem volt. Eddig egy földrengést (5.4) tapasztaltam meg.
Az első hónapok Kiblawanban
– leginkább az első – kissé összemosódnak. A főbb eseményekre, a legelső arcokra persze emlékszem, és hogyha a galériámat segítségül hívom, akkor pontosan vissza tudom idézni, mikor mi történt, kivel mikor találkoztam, mégis sok minden egybeolvad. Eleinte főként egy-egy ember körül mozogtam, meg kellett szokni a közeget, meg kellett különböztetni és tanulni az arcokat, neveket…
Otthon penge voltam névtanulásban, de itt…
Izgalmas visszanézni a kezdeti időszakban készült képeket, felismerni rajtuk olyan embereket, akikkel csak hónapokkal később ismerkedtem meg, de ott, azokon a képeken még fogalmam sem volt, kik ők, és ezekből az időkből egyáltalán nem, vagy teljesen máshogy emlékszem rájuk.
A karácsonyt és az újévet is itt töltöttem.
Ahogy én tapasztaltam, az adventi készülődés itt hangsúlyosabb, mint maga karácsony napja – amúgy már szeptemberben is hallottam karácsonyi dalokat – , és az ünneplés inkább a templomban, a szertartások keretében történik, de ezt lehet, hogy amiatt is érzem így, mert a piarista közösségben élek, nem pedig egy családdal.
Amíg otthon rorátéra járunk, itt a Simbang Gabi nevű ünnepi felkészülés december 16-tól 24-ig tart. Ilyenkor az emberek kilenc napon keresztül mennek hajnali misére, területtől függően reggel 3 és 5 óra között.
Ami a mai napig kihívást jelent számomra, az az időhöz való viszonyulás, a rutin és a szervezés. Létezik egy fogalom, hogy “filippínó idő”, ami körülbelül azt jelenti, hogy egy időpont inkább csak jelzésértékű, valószínűleg nem fog elkezdődni az a bizonyos program a kijelölt időben. A fél órás csúszás gyakorlatilag garantált, de voltak olyan iskolai események, amelyek órás, két órás késésekkel kezdődtek.
Mivel biztonsági okokból sosem megyek sehova egyedül, így elég helyhez kötött itt az életem: akkor megyek haza az iskolából, ha valaki haza tud vinni, nincs olyan, hogy este sétálok egyet, vagy csak úgy elugrok valahova. Vannak helyek, ahova másokkal sem engednek el.
A gimnázium,
ahol napjaim nagy részét töltöm, egy katolikus magániskola, neve: Holy Cross of Kiblawan, Inc.³
Hat évfolyamos gimnázium, évfolyamonként 2 vagy 3 osztállyal, osztályonként átlagosan 40-50 diákkal. Az iskola körülbelül 700 diákot és 40 munkavállalót számlál.
Konkrét munkaköröm nincsen, alapvetően minden hónapban más tanárnál asszisztálok. Tanárfüggő, hogy ki mennyire von be az órába. Ha néhanapján egy tanár hiányzik, vagy valamilyen okból nem tud bemenni órára – és megkér rá – , akkor helyettesítem. Ezen kívül pedig alkalomszerű dolgokban segítek, mint adminisztráció, vizsgafelügyelet (havonta egyszer vizsgáznak majdnem minden tantárgyból), dokumentumszerkesztés, szkennelés – vagy épp szépségverseny zsűrizése. Bevallom, sokszor csak kint töltök időt a gyerekekkel az udvaron vagy az osztálytermekben vagyok velük.
Elég homályos képem volt arról, hogy mi is lesz itt pontosan a dolgom. Úgy indultam neki otthonról, hogy nagyrészt a Kalazancius Mozgalommal fogok foglalkozni, de végül inkább az iskola életében vagyok jelen, a KM itt inkább egy “side quest”, ahol inkább egy megfigyelő vagyok.
Az itteni KM
rendszerében hivatalosan havonta 3 szombaton van KM alkalom. Szombaton, mivel a gyerekek a hétköznapokon reggel 7-től délután 4-ig (junior high school) vagy 5-ig (senior high school) az iskolában vannak. Viszont sokszor nem is tartjuk meg a havi 3 szombati alkalmat sem, mert egyéb tevékenységek miatt, például tanári rekollekció, elmarad.
Felépítésében a hangsúly a katekézisen és a játékon van – meg sokszor az étkezésen. A gyerekek korosztályokra bontva hallgatják végig a hitoktatást, majd közösen játszanak, ami itt a kosarazást, röpit, focit és takrawt (500 éves múltú, ázsiai, maláj csapatjáték, eredetileg bambusz labdával játszották. A szerk.) jelent.
Nemcsak a KM marad el gyakran, hanem a tanórák is: sokszor vannak tematikus napok, vagy akár egész hetek, amikor a programsorozatok miatt a diákoknak nincsenek óráik.
Összességében, bár vannak nehézségek, nagyon szeretek itt lenni. Sok ember van, aki nagyon közel nőtt a szívemhez az elmúlt hónapok alatt.
Sokat tanultam és tanulok önmagamról,
a határaimról, az ő kultúrájukról, egy másik kontinensről és azon keresztül a saját piaristaságomról. Kalazanciushoz egy teljesen új oldalról kerültem közel.
Máshogy tekintek az emberi kapcsolatokra és kapcsolódásra. Már mást jelent a nyitottság és az odaadás. Azt hiszem, hogy máshogy figyelek, máshogyan vagyok jelen és máshogyan vagyok csendben is.
Sokkal többet kaptam, mint amennyit én valaha is adni tudnék.
Nehéz lesz búcsút mondani májusban.
Jusztin Veronika
KM csoportvezető, a KM Alapképzés munkatársa, önkéntes
¹ A 30 napos turista vízum bővíthető 29 nappal, majd havi vagy kéthavi rendszerességgel tudom meghosszabbítani.
² Kb. 50.000 lakost számláló település, ami 30 barangayból (közigazgatási egység, amely 50-100 családból áll egy tisztviselő alatt).
³ A megyében több Holy Cross iskola van, de csak ez az egy tartozik piaristákhoz.
