A Kalazancius Mozgalom rendszeres eseményeinek és táborainak megszervezése körül állandó és kiemelt szempont a résztvevők, hangsúlyosan a gyerekek biztonsága, a baleset-megelőzés, illetve a váratlan veszélyhelyzetek, egészségügyi problémák megfelelő, szakszerű kezelése. A KM Egyesület megbízásából a KM koordinátorai közül 3 fő, …
„Akik az Úrban bíznak, fáradság nélkül járnak.” (vö. Iz 40,31) Kedves Fiatalok! Tavaly elindultunk a remény útján a nagy jubileum felé, és „a reményben legyetek derűsek” (Róm 12,12) páli buzdításon elmélkedtünk. Idén pedig, hogy felkészüljünk a 2025-ös jubileumi év zarándoklatára, engedjük, …
Márkus Roland SP írása | Nyitókép: Giuseppe Mazzarese (1800 körül – ?) Fiatal felnőtt korában Kalazancius már bizonyította kivételes elhivatottságát. Nemcsak kitűnő diák volt, hanem felelősséget vállalt a közössége iránt is, éleslátás, társadalmi érzékenység és tenni akarás vezethette abban, hogy – később, …
Ezt a kérdést teszi fel magának Kalazancius, amikor találkozik a fiatal Glicerio Landrianival, aki a születő Kegyes Iskolák ajtaján kopogtat, és piarista szeretne lenni. Mély és pontos kérdés. Ez az a kérdés, amelyet mindannyiunknak állandóan fel kell tennünk magunknak, és …
A Kalazancius Mozgalom nemzetközi koordináló csapata 2024 tavaszán döntött a tanév pasztorális tematikájáról, amely egybeesik Ferenc pápa 2025-ös jubileumi felhívásával. A piarista család tagjaiként örömmel csatlakozunk az egyházhoz Ferenc pápa felhívásán keresztül, hogy „egy új újjászületés jeleként, amelyet mindannyian sürgősnek …
Idén is több száz fiatalt várt Közép-Magyarországra, Bodajkra 2024. augusztus 5-10. között a Kalazancius Mozgalom nagy nyári tábora, ahová több mint kétszázan, koordinátorok, csoportvezetők és diákok érkeztek a fővárosból, valamint Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Szeged, Vác városainkból és a határon túlról, …
Trauttwein Éva riportja | Nyitókép: Lambert Attila A piarista Kalazancius Mozgalom (KM) Bodajk határában rendezte meg augusztus 5–10-én hatodik táborát, kétszáz, az ország piarista iskoláiban tanuló fiatal számára. Hol a helyem a világban, mi a célom, a hivatásom? – a …
Budapestről Nagykárolyba hat óra a vonatút, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ezalatt összevesszünk a kallerral, Csongi szerezzen pár harci sérülést nemes küldetésének (értsd reggeli péksüti vadászat Verának és nekem) teljesítése közben, és Balázsnak eggyel kevesebb (0) métaütő legyen a birtokában, …
Mikor valaki megkérdezi tőlem egy ilyen élményekben gazdag, mozgalmas hét után, hogy melyik volt a kedvenc pillanatom, hirtelen nehéz megszólalni. Hiszen az egész hét meghatározó volt, tele nehéz, vidám, megható pillanatokkal. De persze bizonyos mozzanatok mégis tovább megmaradnak majd az …
Between 15-21st of July, 2024, Calasanz Movement’s volunteer camp took place in the Piarist Highschool residency of Sátoraljaújhely and in the primary school of Mikóháza. The camp was an opportunity for children living in extreme poverty and mostly metropolitian young …
Július 15. és 20. között a Kalazancius Mozgalom 30 fiatalja önkéntestáborban vett részt Sátoraljaújhelyen, ahonnan helyi és mikóházi fiatalok nyári táboroztatását vállalták mélyszegénységben élő családok gyerekei számára. Érkezés után a fiatalok közös lelki ráhangolódással és beszélgetéssel kezdték a programot. A …
A Kalazancius Mozgalomban kezdettől fogva fontos és kiemelt értékek az önkéntesség, az egymásra odafigyelés, a kölcsönös reflexió és a tapasztalatmegosztás. Ezekkel a célokkal, az egyénként és szervezetként való fejlődés reményében látogattunk meg egy spanyol önkéntestábort Zaragozában. 2024 júliusában apró különítményünk …
Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya A piarista rend ifjúsági mozgalma, a Kalazancius Mozgalom március 8–9-én tartotta idei csoportvezetői továbbképzésének tavaszi alkalmát Budapesten, a piarista tartományfőnökségen. Fontos sarokköve a képzési alkalomnak a csoportvezetők meghívása, hogy megújítsák hitükhöz és a keresztény értékrendhez …
Budapest was chosen by the Calasanz Movement as the venue for its first European meeting of Calasanz Movement coordinators from the various European provinces. The Hungarian team put all their interest and good work into welcoming these 20 people, 2-3 …
The Hungarian Calasanz Movement Hungary (CM Hungary) offers young people a variety of community experiences not only during the school year, but also during the summer holidays, with a special emphasis this year on charitable activities and voluntariness. The Calasanz …
The international program of the Pious Schools called “Close to Calasanz” aims to spread the knowledge of Piarist-affiliated young people of the order’s European countries, mostly of university age, those who study and work in the local Calasanz Movements (CM), …