Back

“Nagyobb öröm adni, mint kapni” – zaragozai önkéntestábor

  • 2024. Jul. 10.

A Kalazancius Mozgalomban kezdettől fogva fontos és kiemelt értékek az önkéntesség, az egymásra odafigyelés, a kölcsönös reflexió és a tapasztalatmegosztás. Ezekkel a célokkal, az egyénként és szervezetként való fejlődés reményében látogattunk meg egy spanyol önkéntestábort Zaragozában.

2024 júliusában apró különítményünk repülőre szállt, hat fő Szegedről, csoportvezetők és koordinátorok, a fejünkben tele kérdésekkel, miben másabb a spanyol KM, ők vajon hogyan táboroztatnak, mi mit fogunk ott tevékenykedni pontosan. A táborba 17-18 éves diákok jöttek össze az ország 5 különböző városából.

Az önkéntes szolgálatot megszervezve három csoportra oszlottunk a hét tartamára, így egyszerre három különböző helyszínt is tudtunk látogatni délelőttönként. Egy piarista idősotthon, egy Alzheimer-kórosokkal foglalkozó intézet és egy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szervezet fogadta hálásan a segítségünket. Mi, magyarok az idősek otthonát kerestük fel naponta. Érdekes volt látni és tapasztalni az ott élők életvidámságát, felénk való nyitottságát és kíváncsiságát. Igencsak meglepő volt számunkra a légkör a hazai, inkább nyomott hangulatú idősotthonokéhoz viszonyítva, általánosságban ámulatva ejtő volt nekünk fiataloknak a szebb korúak életfelfogása. Annak ellenére, hogy mi inkább angolul beszéltünk, spanyolul nem tudtunk igazán jól kommunikálni, ez nem állított meg senkit, egészen jól sikerült kapcsolatot teremteni. Az ottani KM-es vezetők segítségével, tolmácsolásában sokat beszélgettünk, meséltünk az időseknek, közben kifestettük velük közösen az otthon belső udvarát.

Délutánonként a zaragozai iskolába, a táborhelyszínre visszatérve, jó ebéd és szieszta várt ránk, ezzel alkalom nyílt a tapasztalatok közvetlen megosztására. Vendégelőadók is jöttek, beszámoltak a spanyországi különböző KM-projektjeikről és eseményeikről. A spanyol résztvevőkkel sem volt nehéz megtalálni a közös hangot, megérkezésünktől fogva nagyon nyitottan és érdeklődve fordultak felénk, persze azokkal könnyebb volt kapcsolódni, akik stabilan tudtak angolul beszélni, de mindenki igyekezett mellénk lépni, akár csak egy focizáson vagy röpladázáson keresztül.

Esténként, mi koordinátorok még részt vettünk a vezetőségi megbeszélésen áttekinteni az aznapi és az elkövetkező programot. A friss tapasztalatok észrevételezése, s a következő nap napirendjének egyeztetése után egy kis nasival egészen éjszakába nyúlóan folytattuk a diskurálást a KM működéséről, a magunk életéről, korábbi tapasztalatainkról, ottani benyomásainkról.

Összeségében hatalmas élmény volt a részvétel mindannyiunknak: csoportvezetőként is hasznos tapasztalatszerzés volt számunkra, és lelkileg, emberileg is fejlődtünk az országon kívülre kitekintés, a másoknak segítés és az együttes helytállás során.

Megköszönve a lehetőséget reméljük, hogy a táborban kiakakított új kapcsolataink tartósak lesznek, és azt is, hogy még sok hasonló találkozásban, élményben lehet részünk.

Jusztin András
KM Szeged