Back

Kalazancius Mozgalom

A Kalazancius Mozgalom – közöttünk csak KM – Magyarországon 2016-ban indult el. A piarista rend ifjúsági világmozgalmának vagyunk része, amely világszerte közel 20.000 tagot számlál. 

Mára az ország minden piarista intézményében, de még Kolozsváron is megtalálhatóak vagyunk, folyamatosan növekvő létszámmal. Kisgyerekkortól fiatal felnőtt korig szerveződnek a csoportjaink, amelyeket több mint 100 önkéntes csoportvezető kísér hétről hétre. 

A csoportokba önkéntesen köteleződnek el a gyerekek és fiatalok, akikkel heti találkozásaink során megosztjuk egymás között az életünket és hitünket. A KM-foglalkozások játék, beszélgetés és imádság hármas pillérére építve keresztény közösséget alkotunk. A piaristaságunk belső iránytűként a tág értelemben vett tanulásra, a képesség- és készségfejlesztés támogatására, valamint a közösségépítésre vezet bennünket. 

A piarista karizmához kapcsolódva azt szeretnénk, hogy Kalazancius lelkülete szerint éljük életünket, miközben a piarista nagycsaládhoz való tartozásunkkal kifejezzük az egyházhoz tartozásunkat is.

Kalazancius Mozgalom csoportok

ÁLTALÁNOS-, KÖZÉPISKOLA ÉS EGYETEM

A piarista iskolákhoz és kollégiumokhoz kapcsolódva országszerte vannak csoportjaink általános iskolai, középiskolai és egyetemista évfolyamokon egyaránt. A csoportok heti rendszerességgel találkoznak, alkalmaik a játék és a beszélgetés köré szerveződnek, amit imával zárnak.

Az egyetemista korú fiatalok számára Budapesten, Pécsett és Szegeden szerveződnek csoportjaink.

CSOPORTVEZETŐK

A KM csoportok oszlopos tagjai jelentkezhetnek csoportvezetői pozícióra, amely lehetőséget ad számukra, hogy saját csoportot vezessenek. Ehhez először sikeresen el kell végezniük a csoportvezetői képzést, amely során fejleszthetik vezetői készségeiket és alaposabb ismereteket szerezhetnek a csoportok működéséről. A képzés után a csoportvezetők felelősek lesznek a csoport irányításáért és motiválásáért, valamint a csoporttagok közötti összetartás erősítéséért.

HELYI KOORDINÁTOROK

A KM helyi vezetői, a koordinátorok, fontos szerepet töltenek be a csoportok működésében. Ők támogatják és összefogják a csoportvezetőket a városokban, ezzel biztosítva a zökkenőmentes működést és a közös célok elérését. Kapcsolattartóként működnek az iskolák és a mozgalom között, így elősegítve az információk és a támogatás folyamatos áramlását. Koordinátori munkájuk kulcsfontosságú a közösség fejlődése és az egyes csoportok sikeres működése szempontjából.

Koordináció

koordinacio@km.piarista.hu

Schmutzer Áron
Kalmár Petra
Márkus Roland SP
Tartományi koordinátor
Szabó Dániel SP
Takács Tamás

Kommunikáció

kommunikacio@km.piarista.hu

Jusztin András
Martos Emőke
Tartományi kommunikáció vezetője
Környei Viktor

Alapképzés

alapkepzes@km.piarista.hu

Fábián Imre
Morvai Gábor SP
Schmutzer Áron
Munkacsoport-vezető
Paulik Mirtill
Jusztin Veronika
Guba András SP
Kondricz Hanna
Márkus Roland SP
Dudás Fülöp

Továbbképzés

tovabbkepzes@km.piarista.hu

Dósa Rebeka
Villám Botond
Takács Tamás
Munkacsoport-vezető
Kalmár Petra
Forián-Szabó Máté SP

Egyetemista

egyetemista@km.piarista.hu

Kalmár Petra
Jusztin István
Szabó Dániel SP
Munkacsoport-vezető
Turi Gellért SP
Szutter Bálint