Back

Válasz Online | Elitgimnazisták cigánytelepen: aki látta, nem felejti a piarista építőtábort

  • 2023. Aug. 10.

Élő Anita riportja | Nyitókép: Berky Bence

Különleges építőtábort szerveztek a piaristák Sátoraljaújhelyen: az ország különböző pontjairól érkező diákjaik öt szobát újítottak fel a helyi cigánytelepen. Csupa olyan családét, akik elengedték gyerekeiket a tanodába. A malteres fándlit még sosem látott gimnazista önkénteseket roma mesteremberek irányították, de napokig még így sem lehetett senki biztos abban, mi fog ebből kisülni. Pasztoráció kőműves kanállal. Riport.

– Lefotóztam, még videóra is felvettem, ahogy a srácok dolgoznak. Hadd lássák otthon, így is lehet jót tenni – mondja a szaki, Idáék házának mestere.

A ház Sátoraljaújhelyen van, Szabó Oszkár közel egy órát autózott idáig, hogy segítsen. Első szóra jött, pedig meredek ötletnek látszott, hogy a cigánytelepen vakolókanalat még sosem látott piarista gimnazisták és egyetemisták álljanak betanított munkásnak egy tapasztalt roma szakmunkás mellé. A cél vonzó volt a falujában templomgondnoki feladatokat ellátó férfinak: együtt újítani fel egy-egy olyan szegény család lakását, ahol a szülők elengedik a tanodába a gyereket, mert a jövőt a tanulásban látják. Vagy azért menni el bedeszkázni, üveggyapottal kitömni a plafon fölötti részt, álmennyezetet kialakítani, hogy a család újabb lakható szobához jusson, és a tanodába járó gyerekeik visszakaphassák másik két testvérüket. Őket a gyerekvédelem emelte ki a családból, mert nem találták megfelelőnek a lakáskörülményeket. 

Oszkár még a falujában, Balajton ismerte meg az építőtábort szervező Szabó László szerzetest, a gödi piarista szakképző egykori igazgatóját. Laci atya jó évtizede négy hónapot töltött ott cigányok között, hogy felkészüljön a cigánypasztorációra. 

Csütörtök van, az önkénteseknek szóló tábor közepén járnak. Idáék házától néhány méterre dübörög a 37-es út, a hegyek közötti. Átjáró a kamionok számára Szlovákia felé. Sátoraljaújhely szegénynegyedében járunk, elhanyagolt kerteken keresztül lépünk be a lelakott, olcsó ingatlanokba. Már elkészült az új vakolat, a festésnél tartanak, Brájen a szoba-konyhás lakásban a létra tetején áll Perecz Márton piarista gimnazistával. Együtt simítják…