Hetvenszer hét ének | Taizé szilveszter Párizsban
- 2026. jan. 06.
Idén Párizsban rendezték meg 2025. december 28. és 2026. január 1. között az immár 48. alkalommal összehívott Taizé szilvesztert. A nemzetközi találkozón több tucat magyar egyetemista is részt vett a Kolozsvári Egyetemista Lelkészség (KEL) és a Kalazancius Mozgalom (KM) egyetemista csoportok szervezésében. Magyarországi csapatunk két mikrobusszal indult útnak Budapestről.
Az első napi szállásunk München külvárosának egy plébániáján volt, ahol a kolozsváriak utazó csoportjának pár tagjával közösen részt vettünk egy előesti szentmisén. Másnap az úti célunk már Párizs volt, ahol késő este sikerült regisztrálnunk. A társaság itt két részre oszlott, különböző plébániákra kerültünk, amelyeken onnantól a programok jórésze zajlott, a szállásaink is templomokhoz köthető családoknál voltak.
A Taizé találkozó tartalmas programsora elsősorban számos lehetőséget kínált a közös imádságra és a találkozásokra. A reggeli áhítatok a saját plébániáinkon adtak az elcsendesedésnek alkalmakat, ezeket követte mindig egy-egy kiscsoportos megosztás a napi szentírási szakaszról.
Az idei találkozó fókuszában többek között Illés próféta személye állt, aki a saját személyes útján kereste az életében Istent.
Ez a néhány nap sok mindent rejtett még számunkra magában: nagy közös ebédet lehetett elkölteni az Eiffel-torony előtti Mars-mezőn, délutánonként közös napközi imádsághoz lehetett becsatlakozni egy-egy nagyobb párizsi templomban, egy estén pedig Párizs egyik nagyobb arénájában az egész találkozó számára volt mindenkit összekapcsoló, közös imádság.
Délutánonként változatos ismeretterjesztő időtöltések közül is lehetett választani, jómagam az „Albert Camus Krisztusa” című előadást választottam, egy másik napon pedig a 2019. évi tűzeset óta gyönyörűen felújított Notre Dame-ot látogathattam meg.
Szilveszter délutánján a szokásos workshop helyett mindenki a saját nemzetének találkozóján vehetett részt, azonban mi megragadtuk a lehetőséget, hogy a „saját karizmánk” követői találkozhassanak, így a párizsi piarista plébániát látogattuk meg a kolozsvári egyetemistákkal közösen. Megismertük az ott élő rendtagokat, meghallgattuk az ő helyi missziós szolgálatuknak a történeteit.
Az óév utolsó estéjén, még éjfél előtt, a saját befogadó plébániánkon imádkoztunk együtt a békéért, majd nagy, közös szilveszteri buli vette kezdetét. A másnapi hazaindulás előtt még megebédeltünk, majd ki-ki búcsút vett a saját vendéglátó családjától.
Hazatérve összegeződött mélyebben bennem mindaz, milyen tapasztalatokat is szereztem. Elsődlegesen az érzem, közelebb kerültem a taizé lelkiséghez, amelynek ökumenikus hozzáállása példamutató: a közös imaórák a „legnagyobb közös osztót” képviselik, Jézus Krisztus személyét emelik ki. Az áhítatok megmutatták számomra, hogy
a taizé énekeket igazán úgy jó imádkozni, ha nem kétszer-háromszor énekeljük el, hanem mondjuk „hetvenszer hétszer”,
sokszor pedig csönd követi az énekeket. Egy-egy imádságon magam is felolvasó voltam, feltűnt az a gazdagság, ahogy egy-egy fohászt megfogalmaztak ezekben az imasablonokban.
Hálás vagyok azokért az élményekért és találkozásokért, amiket ebben a néhány napban megéltem. A Taizé találkozókat számomra találóan jelzi az imádságokon is használt úgynevezett Barátság-ikon. Az ikon Krisztust és Szent Ménász szerzetest ábrázolja, Jézus pedig szelíden átöleli a szerzetesapátot.
Azt hiszem, egy ilyen szelíd átölelés az, ami lehetséges, hogy megvalósul egy-egy ilyen szilveszteren.
A programok gyengéden felkínálnak egy lehetőséget, egy mély találkozást az embertársainkkal és a barátunkkal, Krisztussal.
Hujbert Menyhért SP
Tag:tábor