Glicerio Landriani
Tudtad, hogy Glicerio Landriani, Kalazancius egyik első munkatársa a KM pártfogója?
Az aranyifjú
Glicerio Landriani 1588-ben született Milánóban, előkelő nemesi családban, Borromeo Szent Károllyal is rokoni kapcsolatban állt. Egyik bátyja és nagybátyja is püspök volt. Édesapja halála után nagybátyja gyámsága alá került, aki az egyházi karrier felé irányította, és alaposan ki is kövezte számára ezt az utat. Így lett már 20 évesen a piacenzai San Antonio apátság elöljárója, ami munkával nem járt, anyagi javakkal és ranggal annál inkább. Rómába költözött bátyja palotájába, hercegekkel, bíborosokkal barátkozott. Magával ragadta az Örök Város hiúsága és világi pezsgése, a szép ruhák, a csillogás, a fényűző életmód – az aranyifjak gondtalan életét élte.
A tékozló fiú megtérése
Miután egy ismerős bíboros figyelmeztette, hogy az egyházi rang nem hatalmat és pénzt, hanem felelősséget és szolgálatot jelent, Glicerio megtért és radikálisan változtatott az életmódján: bátyja palotájából egy egyszerű házba költözött, figyelme a szegények felé fordult, és különböző karitatív, segítő egyesületek munkájába kapcsolódott be. Vagyonát most már arra használta, hogy kiváltsa a megtért utcalányokat, és hogy veszélyeztetett fiatalokon segítsen. Így találkozott Kalazanci Szent Józseffel és a Kegyes Iskolákkal is, amihez öt barátjával együtt csatlakozott. Küzdött önmagával, a hiúságával, a korábbi életmódja miatti bűntudattal. Egy alkalommal elöljárói tudta nélkül elment, és odaajándékozta ruháit az első szegénynek, aki szembejött vele, majd mezítláb, rongyokban sétált Róma utcáin. Néhány napig koldusként, alamizsnából élt. Ha valaki szembejött vele, vidáman kiáltotta: „Éljen Jézus! Éljen Jézus!” Kalazancius valószínűleg nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel a szertelenséggel, ezért arra kérte őt, hogy zarándokoljon el Loretoba, és ott töltsön el imádságban pár napot a Szent Házban. Glicerio azzal a határozott vággyal tért vissza Loretóból, hogy ő is a szegény gyerekek tanításának és az evangélium hirdetésének szeretné szentelni életét. Elkötelezettségét anyagi tehervállalással is kifejezte. Amikor a piaristák megvásárolták a San Pantaleo-templom melletti házat, hogy új, nagyobb iskolát nyissanak, Glicerio – apáti javainak terhére – egy 2.000 scudós adósságot vett a nyakába. De törékeny testalkata ellenére a bútorok és a padok pakolásából is kivette a részét. Az iskolában a gyerekeket oktatta hittanra és az oratio continua (a diákok egymást váltva, csoportokban imádkoztak a kápolnában) felügyelői tisztségét is ellátta.
A hitoktatás megreformálója
Miután 1612-ben Glicerio csatlakozott Kalazanciushoz, a leginkább az iskolázatlan, szegényebb népréteg hitoktatásának megszervezésében jeleskedett. Ebben az időben az alacsonyabb sorból származó emberek nem tudtak sem írni, sem olvasni, és a legalapvetőbb hittani ismeretekkel sem voltak tisztában, így égető szükség volt az oktatásukra, amire a mise után tartott vasárnapi iskolában került sor, ahol nagy volt a tömeg és a zűrzavar. Glicerio rájött, hogy csak kislétszámú, 6 fős csoportokban lehet rendesen, megfelelő légkörben átvenni hittani kérdéseket, és igazi eredményeket elérni. Ehhez viszont rengeteg hitoktatóra volt szükség… Ennek megfelelően három plébánián is megszervezte, hogy legyen minimum 25 hitoktató, fele-fele arányban férfiak és nők, akikkel rendszeresen konzultáltak. Együtt készültek fel az órákra, és mindig volt közös kiértékelés is. Maga a hitoktatás nem tartott tovább fél óránál, a tanár által elmondott hitigazságokon el is gondolkodtak, majd átültették azokat a mindennapok személyes tapasztalataiba, az alkalom pedig közös imádsággal végződött. A hitoktatás megszervezésének, a pedagógiai-módszertani irányvonalak meghatározásának, és a hitoktatók összefogásának Glicerio Landriani volt a hajtómotorja, amiről Kalazancius is elismerően beszélt. Szívügye volt a civilek és a szegények edukálása és evangelizálása. Korát megelőzve egy olyan hároméves filozófiai-teológiai iskola beindításáról álmodott, amely nem pap- vagy szerzetesnövendékek, hanem civilek, laikusok számára nyújt képzést.
A szentéletű novícius
Miután 1617-ben létrejött a Kegyes Iskolák kongregációja, azaz megszületett a piarista rend, Glicerio 29 évesen elkezdte az újoncévét, a noviciátusát. Az igen szigorú noviciátusi előírásokhoz képest ő még nagyobb önmegtagadásra és szegénységre törekedett. Pár hónap alatt azonban súlyosan lebetegedett. Mai szemmel furcsának, erősen kérdőjelesnek tűnik, ha valaki az egészsége rovására túltolja az önmegtagadást. Mint láthattuk, Glicerionak álmai, tervei voltak, nem volt célja, hogy lebetegedjen és meghaljon, de egyszerűen fékezhetetlen vágy égett benne Jézus minél teljesebb követésére. Halálos ágyán – még a noviciátusi év letelte előtt – letehette a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség hármas szerzetesi fogadalmát. Kalazancius megígértette vele, hogy az engedélye nélkül nem fog meghalni. Mikor a rendalapító este visszatért a szobájába, kopogást, majd Glicerio hangját hallotta: „Áldj meg, atyám, hogy a Paradicsomba mehessek!”. Kalazanci Szent József így felelt: „Menj, testvér, és imádkozz értem az Úr jelenlétében!”. Ez volt a szentéletű novícius utolsó engedelmessége, mielőtt 1618. február 15-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Boldoggá avatását maga Kalazancius kezdeményezte.
Kalazanci Szent József
Karrier vs. szolgálat
José de Calasanz Gastón 1557-ben született Spanyolországban, Peralta de la Salban, egy 8 gyermekes család legkisebb gyermekeként. Fiatalkorától kezdve papnak készült, szorgalmasan végezte tanulmányait. 23 éves korában édesanyja és bátyja halála miatt visszatért szülőfalujába, és elgondolkodott, hogy más életutat választ magának. De súlyosan lebetegedett, és fogadalmat tett, hogy gyógyulása esetén Istennek szenteli életét. Felépülése után folytatta teológiai tanulmányait, 26 éves korában pappá szentelték. Tehetsége folytán püspökök szolgálatában tevékenykedett mint titkár, tanácsadó és vizitátor. Közben a teológiai doktorátust is megszerezte. 1592-ben, 35 éves korában azért utazott Rómába, hogy feljebb emelkedjen az egyházi ranglétrán, kanonok legyen és biztos javadalmakat szerezzen. Colonna bíboros palotájában lakott és az unokaöccseinek lett a házitanítója.
Az egyházi karrierépítés terve azonban hamar megváltozott. Rómában olyan inspiráló személyekkel került kapcsolatba, mint Lellisi Szent Kamill, Néri Szent Fülöp vagy Leonardi Szent János, akiknek az evangélium megélése és a rászorulók szolgálata fontosabb volt, mint a hatalom vagy a rang. Kalazancius különböző karitatív egyesületekhez csatlakozott, és a szegénység sok arcával találkozott. Leginkább az iskolát megfizetni nem tudó, utcán kallódó gyermekek helyzete érintette meg. Beiratkozott a Keresztény Tanítás Testvérületbe, és bekapcsolódott a Santa Dorotea-templomban működő vasárnapi iskola szolgálatába. Hamar rájött, hogy nem elég hittant tanítani a gyerekeknek, hanem praktikus, széleskörű, az életben használható tudást kell átadni, amiből majd megélhetnek és családot alapíthatnak. Így született meg 1597-ben Európa első ingyenes népiskolája: a Kegyes Iskola. 40 éves korában Kalazanci Szent József rátalált igazi élethivatására: „Rómában megtaláltam Jézus Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon.”. Amikor pár évvel később tálcán kínálták neki a kanonokságot, majd a püspöki, érseki széket, már határozottan visszautasította őket.
A (T)rendalapító
Kalazancius nem tervezte, hogy szerzetesrendet fog alapítani. Éveken át kopogtatott a város vezetésénél, illetve más rendeknél, hogy vegyék át a Kegyes Iskolát, hogy karolják fel a szegény gyerekek oktatását, de hiába. 5 év után felismerte, hogy más nem fog helyette beleállni ebbe a feladatba, ő viszont ennek kívánja szentelni egész életét. Mivel azt érezte, hogy az odaadó nevelő munka teljes embert kíván, a Colonna-palotát elhagyva, tanító társaival együtt az iskolaépületbe költözött, ahol hamarosan megszületett a közös élet első szabályzata is. Az ingyenes iskolába jelentkező szegény gyermekek száma évről évre exponenciálisan nőtt, így amikor kinőttek egy épületet, költözködniük kellett.1612-ben adományokból sikerült megvásárolniuk a San Pantaleo-templom melletti Torres palotát, amely ma is a rend központja. 1614-ben egyesültek a barátja, Leonardi Szent János által alapított Luccai Kongregációval, de hamar kiderült, hogy Kalazanci Szent Józseféknek más a profiljuk, úgyhogy elváltak útjaik.
1617-ben V. Pál pápa létrehozta a Kegyes Iskolák rendjének önálló szerzetesi kongregációját. Ez a piarista rend hivatalos születési dátuma. Kalazancius 60 éves (!) volt, amikor rendet alapított és elkezdte a szerzetesi életet. Amikor 1621-ben XV. Gergely pápa ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé nyilvánította a piaristákat, ő írta meg a rendi szabályzatot és ő lett a rend generálisa, legfőbb elöljárója is. A piaristák a három szerzetesi fogadalom mellett egy negyedik fogadalmat is tettek az ifjúság nevelésére. A rend mottója a Pietas et litterae lett: a Kegyes Iskolák a hitéleti nevelés mellett életrevaló, praktikus tudást nyújtanak diákjaiknak, az egész ember nevelésére törekszenek. Kalazancius az oratio continuát, a folyamatos imádságot is bevezette az iskolákban: a diákok egymást váltó csoportokban imádkoztak a kápolnában.
60 fölött is fitten-fiatalosan
Egy rendalapítás nem csak játék és mese. Ráadásul Kalazancius akkor lett a rend alapítója és vezetője, amikor mások már nyugdíjas éveiket szokták tölteni. A kezdeti időszakban a Kegyes Iskolák robbanásszerű növekedésnek indultak, Itáliában, majd Itálián kívül is sorra nyíltak az új intézmények, Európa-szerte óriási igény volt az ingyenes oktatást végző szerzetesrendre.
Az új szolgálat, az elkötelezett életforma rengeteg hivatást vonzott, évről évre százak jelentkeztek piaristának. Kalazanci Szent József majd’ 30 évig egy hihetetlenül intenzív időszakban vezette a rendet. Rengeteg egyeztetésre, döntésre, kapcsolattartásra, levélírásra, utazásra volt szükség, miközben az iskolában is jelen volt. Hogy bírt egy nyugdíjaskorú ember ilyen fokú terhelést? Biztosan úgy, hogy szent volt, lemondott mindenről, csak a szolgálatnak élt – gondolhatnánk. Valóban szent volt, de nem az az elérhetetlen, mennyei ködbe burkolózó, tőlünk, hétköznapi emberektől csillagévnyi távolságra lévő szent. Életmódjával is arra tanított, hogy egyszerű, normális emberként hogyan lehet kiegyensúlyozott, teljes és szent életet élni. És hogy mi volt a titka?
- Fel-lélegzés: ima és mozgás. Kalazancius amellett, hogy naponta szentmisét mutatott be, elmondta a zsolozsmát és egyéb imákat a kápolnában, meglehetősen gyakran kapcsolta össze az imádságot és a mozgást. Elzarándokolt Assisibe, Loretoba, Monte Cassinoba, Rómában pedig rendszeresen végezte a Hét templom zarándoklatot. Jó nagyokat sétált imádságos lélekkel. Közben bizonyára levezette a fáradt gőzt, kiszellőztette a fejét, elcsendesedett, letette a nehéz érzelmeket és gondokat, felfrissült és regenerálódott, Jézus és Mária szerető jelenlétében.
- Közösség és barátok. A piarista rendet is az hívta életre, hogy Kalazancius korán felismerte, hogy a gyerekek szolgálata csak elkötelezett közösségben végezhető, akik együtt élnek, együtt rezdülnek, együtt fordulnak Isten felé, megoszthatják egymással gondjaikat és örömeiket. A rendtársak, a belső közösség mellett azonban fontosak voltak számára a külső baráti kapcsolatok is. Domonkos, ferences és kármelita szerzetesekkel, illetve néhány püspökkel és bíborossal is mély barátságot ápolt, rendszeresen találkozott velük, tudott tanácsot és segítséget is kérni.
- Kreativitás a monotonitásban. Az új intézményalapítások, a piarista rend vezetése miatt Kalazanciusnak kiterjedt levelezést kellett folytatnia, összesen 4.578 kézzel írt levele maradt fenn. Elképzelhetjük, mennyire lehetett könnyű az egész napos munka után, esténként neki állni leveleket írni… Biztosan segített ebben, hogy a kalligráfia, a szépírás volt a hobbija. Miközben tehát dolgozott, egyben alkotott és valamennyire ki is kapcsolódott.
- A kétkezi munka öröme. Számos forrás kiemeli Kalazanciussal kapcsolatban, hogy a legegyszerűbb munkák, a mosogatás, a szamár csutakolása vagy a WC-takarítás sem derogáltak neki. Nem hogy nem derogáltak neki, rendszeresen és szívesen végezte ezeket a feladatokat. Nem önsanyargatás, szent áldozatvállalás volt ez, hanem inkább hasznos kikapcsolódás az agyalásból, szellemi pörgésből, aminek ráadásul
azonnali eredménye, gyümölcse is látszódott.
Szent reziliencia
25 évnyi növekedés, virágzás után a piarista rend és a rendalapító életében is a megpróbáltatás évei következtek. 1642-ben rendtársa, Mario Sozzi rágalmainak következtében Kalazanciust négy rendtársával együtt a Szent Inkvizíció elé hurcolták. Még ugyanazon a napon el is engedték őket, egy évvel később azonban felfüggesztették generálisi tisztségéből. 1646-ban a Kegyes Iskolák Rendjét lefokozták és megtiltották új novíciusok felvételét. 1648. augusztus 25-én, 91 éves korában Kalazanci Szent József úgy halt meg, hogy teljes életműve, a piarista rend látszólag a megsemmisülés szélén állt. A rendalapító Jóbhoz hasonlóan azonban Istenbe vetett bizalommal fogadta a nehézségeket: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Ő neve!” (Jób 1,21). Ezért szokás őt a „Keresztény Jóbként” is emlegetni. Mai szóval azt mondhatnánk, hogy igazán reziliens, vagyis ellenálló, rugalmas ember volt, akinek a biztonságát és a boldogságát nem külső körülmények határozták meg, hanem az Istenbe vetett bizalom és az a tudat, hogy ő legjobb tudása szerint végezte hivatását, a rá bízott szolgálatot. Ravatala körül óriási csődület támadt, közbenjárására számos csodás gyógyulás történt. A következő években tisztázódtak a piarista rend körüli félreértések, így 1669-ben újra ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé nyilvánították őket. 1748-ban Kalazanciust boldoggá-, 1767-ben szentté avatták, 1948-ben XII. Piusz pápa pedig minden keresztény népiskola mennyei pártfogójának nyilvánította. Egykori szobája, ereklyéi, használati tárgyai és koporsója ma is látogatható Rómában, sőt, virtuálisan is megtekinthetők.
Aki megmondta a frankót:
„Krisztus szolgája nem azért él, hogy egyen, hanem azért eszik, hogy éljen és szolgáljon.”
„Semmit sem adtál Istennek, ha nem adtad neki egész szívedet.”
„Nem Isten barátja az, aki nem barátja az imádságnak.”
„Aki imádkozik, jól teszi, de aki tesz valamit a másik javára, az még jobban teszi.”
Tudtad?
Ellenőrizd a tudásod a piarista.hu oldalon, ahol 5 + 1 érdekességet tudhatsz meg Kalazanciusról.
