“Mindig lesz egy gyerek, aki a te kezedet fogja meg” - élménylenyomat a KM idei önkéntestáboráról

2025. szept. 25.

Nehéz szavakba önteni mindazt, amit ez a tábor jelent nekem idén már harmadik éve.

Sosem könnyű a tábort megelőző este, mert tudom, hogy amivel itt találkozom, egyenesen a lelkemig fog hatolni és ez ijesztő is tud lenni.

Azonban minden egyes alkalommal megérte eljönni, mert nemcsak a gyermekeknek a szomorú sorsa rendít meg, hanem az a végtelen szeretet is, amit viszont adnak azért a figyelemért cserébe, amit mi adunk nekik.

Idén már a tábor szervezésében is részt vettem, megtisztelő feladat volt, hogy én is részese lehetek annak, hogy kitaláljuk, mivel is szórakoztassuk és tanítsuk a gyerekeket egy hétig. Így egy fokkal hátrébbról tudtam figyelni azt, ami itt történik, nemcsak a helyi kis táborozókkal, hanem a mi önkénteseinkkel is.

Fantasztikus érzés volt látni, ahogy az első nap után összerázza a csapatot a feladat, barátságok születnek és olyan bizalmi kapcsolatok, amiknek fő célja nemcsak az, hogy mi jól érezzük magunkat egy hétig, hanem az, hogy ezt az örömet, jó érzést és különleges élményt átadhassuk.

Ugyan azt mondtam, hogy kicsit hátrébbról figyeltem az eseményeket, de itt olyan nincs, mindig lesz egy gyerek, aki a te kezedet fogja meg, aki veled szeretne hintázni, vagy aki a te kezedre szeretne hennával festeni, és ezek a pillanatok a legfontosabbak, ezek a találkozások.

Ilyenkor minden eltűnik: minden előítélet, minden nehézség, minden nehéz fegyelmezés és késő estig tartó szervezés, minden korán kelés és minden fáradalmas munka, ilyenkor, ezekben a pillanatokban csak két gyerek van, egy kicsit kisebb és egy kicsit nagyobb, akik találkoznak és együtt játszanak.

Amikor a semmiből kapsz egy ölelést, amit érzel, hogy nem csak a látszatért adnak, hanem magukhoz szorítanak.

Amikor egy vigasztalás után ragyogó szemmel mesél arról, hogy mennyire szeret kézműveskedni és milyen szívesen festene a kezedre és jönne holnap is. Amikor hallod, hogy másnap is keresett, mert olyan sokat jelentettél neki azzal, hogy ott maradtál. Majd amikor harmadnap újra találkoztok és egymásra mosolyogtok, és látod, ahogy felvirul a szeme a kezed láttán, amin még mindig ott van az, amit odafestett.

Ezekért a pillanatokért éri meg ebbe a táborba jönni, ezektől az élményektől lesz olyan erejű a tábor, hogy még egyszer sem mentem el innen haza úgy, hogy ne küszködtem volna a könnyeimmel a meghatottságtól, és amiért biztosan tudom mondani, hogy jövőre is el fogok menni.

Bodolai Bendegúz

Fotó: Berky Bence