Kedves KM-es Barátaink, az új tanév elején olvashattuk Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök atya levelét, amelyben erre a tanévre is meghív mindannyiunkat a kapcsolódásra. KM-es csoporttagok, vezetők, fiatalok, egyetemisták, munkacsoporttagok, diákok, öregdiákok, kollégák, rendtársak – a kalazanciusi lelkiségben osztozó barátaink – …
„Rómában rájöttem, hogy legjobban azzal szolgálhatom Istent, ha a kicsinyekkel jót teszek.” A piarista rendalapító születésének 450. évfordulójára 2005-ben Spanyolországban jelent meg, már magyar nyelven is olvasható „Kalazanci Szent József – a piarista iskolák alapítója” című képregény, annak a rendkívüli …
Fodor Éva kolozsvári és Pozsonyi Artúr budapesti piarista fiatalok naplózták tapasztalataikat és élményeiket az általuk a Kalazancius Mozgalomban frissen elvégzett csoportvezetői alapképzés folyamatáról. Az egy egész tanévet felölelő képzés a fiatalokat arra készíti fel, hogy utána önálló csoportvezetőként segítsék a …
A 2026 nyarán mindenkit izgalomban tartó foci-vb-döntő után elvégezte a kezdőrúgást a Kalazancius Mozgalom 7-10. évfolyamos gimnazista csoportjainak nagytábora is. 2026. július 20-án az ország minden piarista ifjúsági közösségéből utaztak Bodajkra fiatalok, hogy a KM jubileumi évében, a kezdetek óta …
Amikor valaki megkérdezi tőlem, miért térek vissza újra és újra az önkéntestáborba, nehéz egyetlen mondatban válaszolni. Talán azért, mert ezt a hetet nem lehet egyszerűen programokkal vagy élményekkel leírni. Sokkal inkább egy érzés, ami már az indulás előtt ott van …
Piarista diákok és öregdiákok, a Kalazancius Mozgalom részvételével és szervezésében folyt ismét a KM önkéntestábora a Sátoraljaújhelyi Piarista Jelenlét kollégiumában és tanodájában.Idén valamivel több mint húsz fős csapat utazott Sátoraljaújhelyre, hogy bekapcsolódjon a piarista küldetésbe és szolgálatba azzal, hogy jórészt …
Idén Párizsban rendezték meg 2025. december 28. és 2026. január 1. között az immár 48. alkalommal összehívott Taizé szilvesztert. A nemzetközi találkozón több tucat magyar egyetemista is részt vett a Kolozsvári Egyetemista Lelkészség (KEL) és a Kalazancius Mozgalom (KM) egyetemista …
Nehéz szavakba önteni mindazt, amit ez a tábor jelent nekem idén már harmadik éve. Sosem könnyű a tábort megelőző este, mert tudom, hogy amivel itt találkozom, egyenesen a lelkemig fog hatolni és ez ijesztő is tud lenni. Azonban minden egyes …
2025. július közepén ismét elstartolt a Kalazancius Mozgalom nyári önkéntestábora Sátoraljaújhelyen és Mikóházán. A sátoraljaújhelyi piarista rendház köré szerveződő piarista jelenlét oktatási és szociális programjában kigondolt tábor 2023 óta évről évre újabb önkéntes fiatalokat vonz, akik vállalják, hogy egy röpke …
2025. július 7-12. között ismét átélhettük a hazai Kalazancius Mozgalom egyszerre legtöbb fiatalt megmozgató éves eseményét, a 7-10. évfolyamosok országos táborát. A Gerecse ölelésében elhelyezkedő Pusztamarót nem először adja csodálatos erdei helyszínét annak a nyári hétnek, amelyben a természet és …
Idén is több száz fiatalt várt Közép-Magyarországra, Bodajkra 2024. augusztus 5-10. között a Kalazancius Mozgalom nagy nyári tábora, ahová több mint kétszázan, koordinátorok, csoportvezetők és diákok érkeztek a fővárosból, valamint Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Szeged, Vác városainkból és a határon túlról, …
A Kalazancius Mozgalomban kezdettől fogva fontos és kiemelt értékek az önkéntesség, az egymásra odafigyelés, a kölcsönös reflexió és a tapasztalatmegosztás. Ezekkel a célokkal, az egyénként és szervezetként való fejlődés reményében látogattunk meg egy spanyol önkéntestábort Zaragozában. 2024 júliusában apró különítményünk …












